Menési kényszer-esetleíás
Az alábbi esetleírásból világosan látszik, hogyan nyilvánul meg a menési kényszer, és milyen módon keseríti meg ez a probléma a demens beteg családjának életét. P. bácsi esete kapcsán megfigyelhető, mi az a konkrét helyzet, és gond, amivel a beteg családja nap, mint nap szembesülni kényszerül.
Kezdeti stádium, enyhe tünetek
P. bácsi, 85 éves középsúlyos demens beteg. Amikor felesége először észlelte férje „furcsaságait”, M. néni még nem gondolta, hogy nagy a baj. Azonban már ekkor is voltak olyan megnyilvánulásai a betegnek, amiből felesége látta és érezte, hogy férje már nem az az ember, aki volt. Megváltozott. Sokszor zavartan, a megszokottól eltérően viselkedett. Például elhanyagolta a tisztálkodást, néha egy- egy szava értelmetlen, a témához nem tartozó volt, szeretett hobbijai (az olvasás vagy a rejtvényfejtés), már nem érdekelte.
A filmeket nem értette a tévében, folyton ki akarta kapcsolni a készüléket, vagy a tévé elé állt, eltakarta a képernyőt, annyira zavarták a műsorok. A család minden tagját próbálta felrángatni a tévé elől . A filmből hallottakra folyton visszakérdezett, mert nem értette, mit mondanak a film szereplői. A kanapén nyugtalanul fészkelődött, állandóan felpattant és idegesen járkált, míg a többiek tévéztek. Ha felesége ilyenkor rákérdezett, hogy mi a baj, sokszor az volt a türelmetlen, ingerült válasz: „Menjünk már, gyere már!”
Éjszaka, kezdetben csak néhányszor kelt fel és sétált a szobában, lakásban. Ebben az időben, még meg lehetett nyugtatani és csillapítani, mérsékelni a nyugtalanságát. Értette, amit mondanak neki és hallgatott is ideig- óráig az észérvekre. Gyakran vissza lehetett őt hozni a „földre”: a realitásba, a valóságba.
Súlyosbodó tünetek
Egyik éjszaka, a feleségét kirángatta az ágyból, azzal, hogy „induljunk”. M. néni kihívta a mentőket. A bácsit beszállították a pszichiátriára. Megszületett a diagnózis: demencia. Egy hét alatt (amit bent töltött a klinikán), P. bácsi teljesen leépült szellemileg. Ezután már soha többet nem tért vissza a valóságba. Ez alatt, a rövid idő alatt vált középsúlyos demens beteggé.
M. néni ezután hamarosan meghalt, és az ápolás, a bácsi lányára, és fiú unokájára maradt. A legnagyobb gondot, az örökös menési kényszer jelenti. Nincs olyan ember, aki ezt a tempót bírná! Megy éjjel és nappal, egyfolytában, szinte megállás és szünet nélkül. Gyakran még akkor is jár a lába, ha pár másodpercre leül. A legrosszabb az, hogy nem csendben motoszkál éjszakánként, hanem a kilincset rángatja, az ajtókon kopogtat vagy dörömböl, és mindenáron haza akar menni. Mindenkit felkelt, aki alszik, és követeli, hogy nyissák ki az ajtót, engedjék ki.
A menési kényszer és a család
Éjszaka, szinte sohasem alszik, csak nappal szunyókál pár órát. Megfordult a nappal az éjszakával, de az álmatlanság nem csak őt, hanem a vele élő családtagokat is kínozza. Pihenni nem tudnak éjjel, nappal viszont dolgozniuk kell. A túl kevés pihenés, (ha hosszabb ideig fennáll), teljesen elrongálja az idegrendszert, felszámolja a maradék türelmet, kitartást, és megöli a lelki békét, harmóniát. Sajnos, ennek már mutatkoznak tünetei…
Mi a megoldás?
Természetesen, gyógyszeres kezeléssel is próbálkoztak. Ennek eredménye, hogy a beteg bizonytalanabb, gyengébb lett, néha úgy tűnt szédül is, de még így is folytatta a járkálást, továbbra is ment, de már botladozva. A menési kényszer nem csökkent, csak a baleset lehetősége nőtt.
Az intézetek és szociális otthonok is nehezen fogadják be a súlyos menési kényszeres betegeket, mivel ők hamar felborítják az intézeti házirendet, a szokásokat, zavarják a bentlakókat, és képtelenség olyan személyzetet és annyi ápolót biztosítani, aki folyton a beteg nyomában tud járni.
A menési kényszer enyhíthető. Ez szokások, napirend és életmódbeli változtatásokkal érhető el. Még több a menési kényszer témájáról, illetve a probléma kezeléséről a Demencia a gyakorlatban című könyvben olvasható.