Demencia és az önellátási képesség romlása
Demencia és az önellátási képesség romlása
Ebben a cikkben részletesen áttekintjük, hogyan romlik egy demenciával élő beteg önellátási képessége, és mit tehet Ön ebben a helyzetben. Végigvesszük a legfontosabb területeket: a higiénét, az étkezést, az öltözködést, valamint a biztonság kérdését. Konkrét, gyakorlatias tanácsokat adunk, hogyan lehet segíteni anélkül, hogy viták vagy konfliktusok alakulnának ki.
Szó lesz a baleset megelőzésről, az esések kockázatának csökkentéséről, a lakás biztonságosabbá tételéről, valamint a pénzügyek kezeléséről és a gyógyszerszedésről. Kitérünk arra is, mikor jön el az a pont, amikor már segítségre, gondozónőre van szükség.
Tartalom
Mozgás, közlekedés, eltévedés. 3
A demencia egy alattomos betegség: először lassan, leépíti a memóriát, majd fokozatosan a képességeket is, amelyek a mindennapi, önálló élethez kellenek. Ahogy telik az idő, demens szerettünk egyre több dologban szorul segítségre.
Az önellátási képesség romlása nem egyik napról a másikra történik. Lehet, hogy egyik héten még csak néha felejt el fogat mosni, pár hónap múlva viszont már segíteni kell az öltözködésnél, majd az evésnél is.
1. A romló önellátás főbb területei és kezelésük
Az önellátási képesség hanyatlása fokozatos és mindenkinél más sorrendben jelentkezik. Íme néhány főbb terület, ahol egyre több segítség válik szükségessé:
Higiénia
A tisztálkodás, fogmosás, fésülködés az első, ami „feledésbe merül”. Ez nem hanyagság, hanem a higiénia fontosságának, szükségességének, értelmének az elfelejtése.
Probléma:
- Elfelejti megmosni a fogát
- Nem fürdik
- Elutasítja a tisztálkodást, nem együttműködő
- Ő úgy emlékszik már fürdött
- Nem érti miért van erre szükség
- Támadásnak, "kínzásnak" veszi, fogja fel a fürdetést
- Agresszív, ingerült lesz, ha próbálkozunk a fürdetéssel
Gyakorlati tipp: Ne azt kérdezzük: "Akarsz fürödni?" – ezt nem tudja eldönteni, vagy azt válaszolja, hogy nem. Ehelyett mondjuk: "Ideje rendbe szedni magunkat egy kicsit, gyere velem a fürdőszobába." Fokozatosan haladjunk (pl. először csak fésüljük meg, utána töröljük meg az arcát, utána adjuk a szappant a kezébe, majd segítsünk kezet mosni, majd kezdjük a mosdást). Mindent készítsünk oda a fürdetéshez, amire csak szükségünk lehet.
Még többet tudhat meg a fürdetésről itt:Mit tegyen, ha nem akar fürdeni a demens beteg? –Gyakorlati
Étkezés
Az evés az egyik legösszetettebb tevékenység (felismerni az ételt, használni az eszközöket, lenyelni az ételt).
Probléma
- Elfelejti, hogy evett,
- Nem ismeri fel az ételt
- Nem tudja, hogyan kell használni az evőeszközt
- Elfelejti az evés folyamatát
- Nem tudja elindítani az evést
- Nehezen nyel, fél nyelni
Gyakorlati tipp: Tegyünk az asztalra egy kanalat és egy tányért. Sok minden nem lehet az asztalon, mert ez összezavarja. Segítsünk elindítani az evést, a mozdulatot (emeljük a kanalat a szájához). Ha kell, vezesse a kezét, vagy szükség esetén etesse meg.
Idővel előfordulhat, hogy nem tudja használni az evőeszközt vagy nem tudja lenyelni az ételt. Érdemes pépes, turmixolt ételeket készíteni, mert ezt tudja jobban lenyelni. Gyakran jobb, ha nem három nagy étkezés van, hanem naponta többször kisebb adagok.

1.Ábra:Az ábra azt mutatja, hogy amikor egy demenciával élő betegnél romlik az önellátás, az evés, étkezés területén milyen problémákkal kell szembesülnünk.
Öltözködés
Ahogy a betegség előrehalad, a ruhadarabok kiválasztásánál, fel- és levételénél is segítséget igényel.
Probléma:
- Nem megfelelő ruhát választ,
- Nem tud felöltözni.
- A ruhát rossz helyre veszi fel, pl. a pulóvert a nadrágra húzza
- Egymásra vesz több ruhát
- Takarót vesz magára ruha helyett
- A papucsát ellentétes lábra húzza
- Többször öltözik vetkőzik egy nap
- Nem engedi levenni a ruháját, amit több napja hord
- Csak ugyanazt a ruhát hajlandó felvenni
Gyakorlati tipp: Csak azt az egy ruhát készítsük ki, amit fel kell venni, ami illik az időjáráshoz. Ne zavarjuk össze azzal, hogy több ruhából kell választania. Használjunk egyszerű ruhákat, például gumis nadrágot, amit könnyebben le tud tolni, ha WC-re kell mennie.
2. Biztonság
Mozgás, közlekedés
A demens beteg térérzékelése és ítélőképessége romlik, ezért nő az esés és az eltévedés kockázata. Nagyon fontos a balesetek megelőzése és a mozgás segítése.
Gyakorlati tippek:
- Ha menni akar, kísérjük el rövid sétára.
- Szereltessünk fel mozgásérzékelő lámpát, hogy mindig legyen fény ott, ahol járkál.
- A kábeleket vezesse kábelcsatornába.
- A laza szőnyegeket szedje fel.
- Távolítsa el az útban lévő kisbútorokat, pl. dohányzóasztal.
- A fürdőszobába kapaszkodót, csúszásgátló szőnyeget tegyen.
Nem túlzás ezekkel foglalkozni, jobb megelőzni egy balesetet, mint egy törés után kapkodni.

2. Ábra:Ezen az infografika ábrán látható, hogy miért kell segítenünk demenciával élő szerettünknek az öltözködésnél. Például, mert nem tud felöltözni, egymásra vesz több ruhát, vagy rossz helyre veszi fel a ruhát.
A biztonság témájával kapcsolatban sok hasznos információ várja itt:Demens beteg biztonságban tartása – elesés és balesetek mege
Pénzügyek, gyógyszerezés
A pénzügyek intézése és a gyógyszerezés a legmagasabb szintű kognitív képességeket igénylik, így már a demencia korai szakaszában is segítenünk kell a beteget.
Pénzügyek: Teljesen vegyük át a számlák és a pénzkezelés feladatát. A beteget csalók könnyen átverhetik.
A pénzkezelés romlása gyakran már korán jelentkezik. Elmaradnak a számlák, furcsa utalások történnek, eltűnik a pénz, nem tudja, hova tette, vagy azt állítja, ellopták, ide oda dugdossa a pénzt a lakásba, vagy furcsa helyre teszi, ahol nincs helye. A pénz értékét nem ismeri, például nagy összeget kevés pénznek gondol, vagy fordítva.
Gyakorlati tipp:
- Meghatalmazás intézése hivatalos ügyekhez.
- Szükség esetén gondnokság kezdeményezése.
Ezek nehéz döntések, de az Ön szerettének védelméről szólnak.
Gyógyszerek szedése:
A gyógyszerek beadása demens betegnél gyakran nehéz, és csak többszöri próbálkozásra sikerül. Sokszor félnek a gyógyszertől vagy egyszerűen nem értik, miért kell bevenniük. Előfordul, hogy azt mondják: „Már bevettem”, pedig nem, vagy épp ellenkezőleg, újra bevennék, mert nem emlékeznek rá. Néha bizalmatlanok, azt hiszik, nincs is szükségük gyógyszerre vagy hogy ártani akarunk nekik.
- Mindig a gondozó hozzátartozó vagy a gondozónő adja be az előírt gyógyszereket.
- A gyógyszereket zárható szekrénybe tartsuk, soha ne hagyjuk elöl, mert a beteg elfelejti, hogy már bevette, ezért újra beveheti a gyógyszereket
- Ha az orvos engedi, adjuk összetört formában, pici édes szörppel a gyógyszert
- Ha fél a gyógyszerbevételtől, nevezzük vitaminnak a gyógyszert
- Ha nem akarja bevenni, vegyünk be előtte egy vitamint
Ez a cikk segít a gyógyszerezésnél:Mit tegyen, ha a demens beteg nem veszi be a gyógyszerét? –
3. Amikor már több segítség kell
Eljön az a pont, amikor a család egyedül nem tud mindent megoldani. Lehet családi vagy gondozónői segítséget kérni. Súlyosabb állapotban akár intézményi ellátás is szóba jöhet.
Készüljünk fel és fogadjuk el azt, hogy a demenciával élő szerettünk idővel egyre több segítséget igényel.
Azért jó mindezt előre átgondolni, mert így fel lehet készülni anyagilag, lelkileg, szervezésben. A demens beteg gondozása során számos váratlan helyzettel szembesülhetünk, de a tudatos tervezés adhat egy kis kapaszkodót. És ez nemcsak a betegnek, hanem Önnek is biztonságot jelent.
Fontos!
A weboldalon és a cikkben megjelenő információk és tanácsok kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek orvosi diagnózisnak sem egyéni terápiás javaslatnak.
A weboldal üzemeltetője/szerzője semmilyen felelősséget nem vállal az információk felhasználásából eredő esetleges közvetlen vagy közvetett károkért, egészségügyi problémákért vagy félreértésekért. Mindenki saját felelősségére alkalmazza a leírtakat. Bármilyen életmódbeli változtatás vagy kiegészítő terápia alkalmazása előtt konzultáljon kezelőorvosával.”
Forrás: Így gondoskodhatunk idős szeretteink biztonságáról | Házipatika
A szerzőről
Szatmári Zsuzsa – demencia gondozó, mentálhigiénés asszisztens
Több mint 12 éves gyakorlati tapasztalattal rendelkezem demenciával élő betegek és idősek gondozásában. Célom, hogy a demenciával kapcsolatos ismereteket érthető, a mindennapi életben is alkalmazható gyakorlati tanácsokká fordítsam le, segítve ezzel a családok együttélését a betegséggel.
Számos szakmai könyv szerzőjeként és népszerű Facebook-oldalam alapítójaként célom, hogy érthető és főleg használható útmutatást nyújtsak mindazoknak, akik demenciával élő szeretteikről gondoskodnak.